Vállalatunk

Segítünk pályamegszakítás után visszatérni a munkába

2021. 09. 21

Share this article

article hero thumbnail

Az MSD visszatérési ösztöndíjat kínál olyan kiaknázatlan tehetségek számára, akik korábban karrierjük szüneteltetése mellett döntöttek.

Giuliana Madden az MSD-nél vezető kutatóként a steril folyadékok előállítási részlegen dolgozott. Akkor távozott tőlünk, amikor gyermekei születtek, és aggodalommal töltötte el, hogy egész nap távol kell lennie tőlük.

„Három ilyen kis gyerekkel fontos volt számomra, hogy otthon maradjak” – mondta Madden.

Madden akkor döntött úgy, hogy abbahagyja a munkát, amikor a harmadik gyermekével lett várandós, miközben egy egy-, illetve hároméves várta otthon.

Tizenegy évvel később, mikor már mindhárom gyermeke egész nap az iskolában volt, Maddent foglalkoztatni kezdte a munkába való visszatérés gondolata. Az önéletrajzában tátongó lyuk azonban igencsak nyomasztotta az álláskeresésre való készülés közben.

„Nagyon stresszes helyzet volt. Azt sem tudtam, hogy milyen pozícióban tudnék egyáltalán elhelyezkedni.”


Giuliana Madden
Vezető kutató

Sajnos egyes felvételiztető vezetők szemében a Maddenéhez hasonló hosszú kihagyás intő jelnek számít. Megfelelő magyarázat híján egy ilyen szünet rossz benyomást kelthet, még akkor is, ha a hátterében nemes döntés áll – például főállású anyaság, idős vagy beteg családtag gondozása, vagy a hon szolgálata.

A karrier újragondolása

Vállalatunknál megpróbáljuk megszüntetni a gyakran a pályamegszakítással járó megbélyegzést.

A nők munkába való visszatérésének támogatása érdekében a Society for Women Engineers nonprofit szervezettel és az iReLaunch csapatával összefogva létrehoztuk a Re-invent (Újragondolás) programot, amely hat hónapon át visszatérési ösztöndíjat biztosít a tapasztalt, szakmai háttérrel rendelkező korábbi munkatársaknak. A visszatérési ösztöndíj gyakorlatilag teljes munkaidős gyakornoki munkát jelent olyan felnőttek számára, akik kihagyás után ismét munkába szeretnének állni.

„A visszatérők – gyakran rengeteg energiával és lelkesedéssel párosuló – érett szemléletmódot hoznak” – mondja Tiffany Kilgore, globális toborzási igazgató. „Visszatérő munkatársainktól tudjuk, úgy érzik, hogy noha a távollét célokkal és tartalommal teli volt, van még a szakmai pályafutás terén hova fejlődni.”

A visszatérő szakemberek számára indított szakmai gyakornoki programok csendben más iparágakban is megjelentek – méghozzá pont jó időben. Egyes pénzügyi szakemberek szerint a COVID-19-járvány okozta globális recesszió következtében a nők aggasztóan magas számban – egyes becslések szerint nagyjából 2,3 millióan – léptek ki a munkából.

A felvételre irányuló Re-invent programunk projektmunkát, funkciókon átívelő feladatokat, mentorálást, személyes fejlesztést és coachingot is magában foglal.

„A program megtervezésekor mindenképpen lényeges szempont volt, hogy a résztvevők olyan átfogó tapasztalatra tegyenek szert, amely segíti őket a sikeres továbblépésben” – mondja Kilgore.

Az előrefelé vezető út

Noha a pályamegszakítással járó stigma minél kisebbre csökkentése terén még bőven van mit tenni, a visszatérési ösztöndíjnak és egyéb mérföldköveknek köszönhetően mindenképpen történt előrelépés.

A LinkedIn-en például már „gyermekével otthon maradó anya”, „gyermekével otthon maradó apa” vagy „gyermekével otthon maradó szülő” is választható a munkakör megnevezéseként.

Maria Kanarr úgy döntött, hogy a gyermekeivel otthon töltött hét év után visszatér hozzánk.

Ma vezető barrier operations szakértő, az otthon töltött időszakot pedig „csodálatos lehetőségként” emlegeti.

„Lehetőséget kaptam, hogy megmutassam a gyermekeimnek, semmiről sem muszáj lemondani, azonban ide nem mindig a konvencionális úton lehet eljutni. Az utadat az határozza meg, hogy neked mire van szükséged, és ha szerencsés vagy, találsz olyat céget, amely ebben támogat.”

Maria Kanarr
Vezető szakértő