Adat nélkül nincs gyógyítás – partnerségeket építünk

Download icon Save as PDF

2024. 11. 19 10:08 +01:00

Digital Health Summit konferencia – 2024.11.21. Novotel Budapest Centrum

Keresztes Konrád, Egészségpolitikáért és kommunikációért felelős igazgatóhelyettes, MSD Pharma Hungary Kft.

Magyarország több egészségügyi területen profitálhat az adatalapú együttműködések tekintetében. Ahogy világszerte, úgy még itthon is kiaknázatlan területnek látjuk az egészségügyi adatkutatásokat és az abból nyert következtetések visszacsatolását a döntéshozatalba. Az állami egészségbiztosító itthon rengeteg adatot gyűjt, amiből számtalan kutatási lehetőség nyílik.

Az MSD – az adott terület szakértőivel közösen – a hozzáférhető adatok elemzéséből az állami döntéshozás számára is kiemelkedően fontos összefüggéseket tud feltárni. Ezen kapacitásunkat szívesen kiterjesztenénk kutatási hálózati, illetve egyetemi szinten is. Adatelemző csapatunk bioinformatikusokból, orvosokból és más kutatókból áll. Ez a fajta képességünk az előrejelzésektől kezdve a prevención és gyógyításon át a betegút-menedzsmentben, később a monitoringban és a magasabb, rendszerszintű döntéshozásban is hasznosítható lehet. Adatkutatásaink alapján számos új megállapítással tudtunk hozzájárulni a tüdőrák, a melanoma és az emlőrák területének alaposabb megismeréséhez. Az egészségre befektetésként, nem pedig költségként tekintünk, és ezt a fajta szemléletváltást közvetítjük kutatásaink során is.

Az MSD szerepe a nemzeti egészségügyi adatvagyon hasznosításában és innovációösztönzésében szignifikáns. Itthon jelenleg az elérhető finanszírozói adat elemzése a jellemző, de az MSD rendelkezik egy Global Health Innovation Fund nevű globális innovációs lábbal is, melynek portfóliójába 80 százalékban mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek tartoznak – többek közt olyanok, amelyek a radiológiai, képalkotó diagnosztikai leleteket elemzik, a felismerést és az annotációt segítik (pl. qure.ai).  Az innovációs alap több, mint 60 céggel – melyek közt magyar is található – kelt partnerségre, illetve fektetett be, kifejezetten korai és növekedési stádiumban is. Emellett a páciensadatok, a beteg- és a betegségregiszterek, valamint a klinikai kutatási adatok is fontos területek, a jövő pedig egyértelműen a genomikai adatok elemzése lesz. Ezen befektetési egység folyamatosan keresi a lehetőségeket itthon is. Kiemelkedő példa a Turbine AI-jal való együttműködés, ami nemzetközi sikertörténet. A befektetéseknek köszönhetően a cég az általa kifejlesztett molekulaszimulációs platformot tovább tudta fejleszteni.

Érdekünk, hogy hatékony, minél inkább személyre szabott terápiát kapjanak a páciensek. Az egészségügyi adatvagyon hasznosítása mellett az egyetemek diagnosztikai és rendszerszintű adatfeldolgozási tevékenységében is részt tudunk venni, jelenleg is folynak egyeztetések e téren. Több digitális egészségügyi megoldás fejlesztésén dolgozik a vállalat. Példának a LungX chatbotot említeném, egy diagnosztikát segítő, mesterséges intelligenciával működő fejlesztést, melyet Ausztriában és más országokban is implementáltak. Itthon üdvözlendő, hogy létrejött a digitális térben a Mályvavirág Alapítvány betegút-menedzsment platformja, amely minőségi információt nyújt az érintettek és a családtagok számára. A könnyen, gyorsan, fenntartható módon elérhető digitális megoldások az innovatív terápiákat nem váltják ki, de olyan mértékben tudják tehermentesíteni az ellátást, ami korábban nem volt elképzelhető, mindamellett, hogy hiteles információt tesznek ingyenesen elérhetővé minden érintett számára, növelve ezzel a korai felismerés és így akár a teljes gyógyulás esélyét.

A konferenciával kapcsolatban több várakozásunk is van: fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy adat nélkül nincs gyógyítás. A gyógyszercégeknél elengedhetetlen, hogy adatelemző, adatértelmező kapacitások alakuljanak ki. Ez rengeteg utat nyithat meg az együttműködések és az iparági szabályozások területén is. Szeretnénk közösen megvitatni azokat a kérdéseket, amik a fejlődést előre tudják lendíteni. A versenyelőnyt nyújtó hazai adatvagyon továbbfejlesztésében szívesen vagyunk és leszünk partnerek a kormányzat és az ipar számára is. A nemzetközi jógyakorlatok megosztásán túl szeretnénk, ha szó esne arról is, hogy milyen stratégiai dokumentumokban gondolkodunk: ilyen lehet például a nemzeti tüdőrák stratégia kialakítása. Emellett kíváncsiak vagyunk a Jövő kórháza” beszélgetésre, illetve szeretnénk megismerni az InterSystems, a 4iG és a különböző, általunk figyelemmel kísért vállalatok futó projektjeit, mert velük is örömmel kelünk partnerségre.

Az MSD a Digital Health Summit konferencián

Hiperautomata és generatív AI keynote

Keynote előadást tart az MSD globális mesterséges intelligencia vezetője, Anton Groom arról, hogy az MSD miként használja a mesterséges intelligenciát a gyakorlatban. Előadásában kitér arra, hogy milyen kihívásokkal nézünk szembe akár etikai vagy „risk governance” szinten, illetve mik azok a gyakorlati példák, amiket a kutatásban és a mindennapi belső vállalati működésben tudunk hasznosítani.

Pharma digital kerekasztal

A panelbeszélgetésben Dr. Bidló Judit helyettes államtitkár, Dr. Isabel Gruber, az MSD magyarországi ügyvezetője, és a BMS ügyvezetője, Massimiliano Magnelli beszélnek arról, hogy jelenleg a gyógyszeripar milyen digitalizációs projektekben vesz részt, melyek a jövőbeli irányok.

Real World Evidence adatkutatás-prezentáció és kerekasztal

Az MSD tudományos munkatársa, illetve adatkutatási csapatát vezető Dr. Kiss Zoltán prezentációjában bemutatja az elmúlt években elért eredményeket. A kapcsolódó panelbeszélgetésben kifejtésre kerül az akadémiai, kormányzati és ipari szempontból is, hogy az elemzett egészségügyi adatok milyen új szemléletű döntéseket, irányokat szabhatnak a különböző szereplők számára és milyen együttműködési alapokat tudnak teremteni. A panelbeszélgetésben, melyet Keresztes Konrád moderál, részt vesz Dr. Vokó Zoltán, Dr. Surján György és Dr. Kádár Magdolna.

MSD Pharma Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10/B.

+36-1-888-5300, hungary_msd@merck.com, lezárás dátuma: 2024.11.13., HU-NON-01372