Hero Image

Betegeknek

Milyen előnyei vannak a klinikai vizsgálatban való részvételnek?

A klinikai vizsgálat során a betegek térítésmentesen kaphatnak olyan új, innovatív készítményt, mely a kereskedelmi forgalomban csak évek múlva lesz elérhető és betegségüket, állapotukat ez a kezelés javíthatja. Egyes betegségeknél ez a legfontosabb szempont a kórkép gyors súlyosbodása miatt és egyéb elérhető kezelés híján.

Előnyt jelent az is, hogy mindenképpen gyakoribb, szorosabb orvosi ellenőrzés alatt állnak a résztvevő betegek a vizsgálat időtartama alatt, mint a normál ellátás során. Amennyiben pedig a készítmény mégsem lenne hatásos egyénileg, a részvétel kapcsán gyűjtött adatok a vizsgált betegség jobb megismeréséhez, és ezáltal egy hatékonyabb gyógyszer kifejlesztéséhez nyújtanak pótolhatatlan segítséget. Aki tehát klinikai vizsgálatban vesz részt, mindenképpen segítséget nyújt embertársainak.

Amennyiben klinikai vizsgálatban való részvétel iránt érdeklődik, szíves figyelmébe ajánljuk tájékoztató videónkat!

Tájékoztatás

Nagyon fontos, hogy a beteg a részvételre vonatkozó döntése előtt szóban és írásban megfelelő tájékoztatást kapjon, legyen lehetősége megérteni, mérlegelni a várható előnyöket, hátrányokat, kapjon választ az összes felmerülő kérdésére.

Ha a beteg a részvétel mellett dönt, akkor alá kell írnia egy betegtájékoztatót és egy beleegyező nyilatkozatot, melyek egy-egy példányát meg kell kapnia. A biztonsága érdekében egy betegkártyát is kap ekkor, melyen a vizsgálattal kapcsolatos legfontosabb információk szerepelnek, valamint egy 0-24 órában elérhető telefonszám.

Önkéntesség

A klinikai vizsgálatban történő részvétel teljes mértékben önkéntes. Amennyiben a beteg úgy dönt, hogy nem kíván részt venni tovább a vizsgálatban, beleegyezését szóban vagy írásban, indoklás nélkül, bármikor visszavonhatja. Ez semmiféle hátrányt nem jelent számára, továbbra is jogosult marad a betegsége alapján járó gyógyszeres és orvosi kezelésre. Cselekvésükben korlátozott emberek, illetve gyermekek esetében a törvény által meghatározott törvényes képviselő jogosult a részvételről dönteni.

Feladatok

A vizsgálat során a betegnek be kell tartania a vizsgálóorvos utasításait, és előírás szerint kell alkalmaznia és tárolnia a vizsgálati készítményt. Meg kell jelennie az előre egyeztetett ellenőrző viziteken és vizsgálatokon, és minden esetben jeleznie kell, ha bármilyen nemkívánatos esemény, mellékhatás lép fel, ha valami egyéb ok miatt más orvosnál kezelésre szorul, vagy gyógyszert vesz be. Előfordulhat, hogy betegnaplót kell vezetnie, vagy a vizitek alkalmával kérdőívet kell kitöltenie. A betegkártyát a vizsgálat időtartama alatt magánál kell tartania, saját biztonsága érdekében.

Folyamatban lévő klinikai vizsgálatok:

Az MSD az alábbi betegségek kezelésére végez jelen pillanatban klinikai vizsgálatokat Magyarországon, folyamatban lévő vagy hamarosan induló betegbeválasztással:

A vizsgálat nevére kattintva az OGYEI és AIPM közös adatbázisára épített www.klinikai-vizsgalatok.hu magyar nyelvű információs oldalra jut, ahol részletesen tájékozódhat a vizsgálatok pontos indikációjáról, tervezett tartamáról, a bevonási, kizárási kritériumokról és hazánk vizsgálati centrumairól.

Vizsgálat neveTerületBetegségStátuszBevonás kezdeteBevonás vége
III. fázisú randomizált, placebokontrollos klinikai vizsgálat az MK-0616 hatásosságának és biztonságosságának értékelésére a magas…BelgyógyászatAtheroscleroticusként megnevezett szív- és érrendszer betegségBetegeket fogad2024-06-122025-07-31
III. fázisú, randomizált, nyílt elrendezésű, aktív komparátorral kontrollált klinikai vizsgálat a bomedemstat (MK-3543/IMG-7289) biztonságosságának…BelgyógyászatEsszenciális trombocitémiaBetegeket fogad
III. fázisú, randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálat az MK 0616 hatásosságának és biztonságosságának értékelésére…BelgyógyászatFamiliáris hiperkoleszterinémiaEngedélyezve
III. fázisú, randomizált, kettős vak, placebokontrollos program az MK-7240 hatásosságának és biztonságosságának értékelésére közepesen…BelgyógyászatFekélyes vastagbélgyulladásEngedélyezve
III. fázisú, nyílt címkés, kiterjesztett vizsgálat az MK 0616 biztonságosságának és hatásosságának értékelésére hiperkoleszterinémiában…BelgyógyászatHiperkoleszterinémiaEngedélyezve
Ertugliflozin T2DM gyermekgyógyászati vizsgálat (MK-8835/PF-04971729)BelgyógyászatInsulin-dependens cukorbetegség szövődmények nélkülBetegeket fogad2020-02-132024-06-10
II.b fázisú, randomizált, kettős vak, placebo-kontrollos, multicentrikus vizsgálat az efinopegdutid (MK-6024) hatásosságának és biztonságosságának…BelgyógyászatNem alkoholos steatohepatitisEngedélyezve
A sugammadex farmakokinetikájának, biztonságosságának és hatásosságának értékelése 2 éves kor alatti gyermekek esetébenBelgyógyászatNeuromuscularis blokád megszűntetése anesztézia soránBetegeket fogad2020-07-132023-04-19
A Vericiguat VALOR vizsgálat III. fázisú, egykaros, nyílt elrendezésű, kiterjesztett vizsgálata szisztémás bal kamrai szisztolés diszfunkció…BelgyógyászatSzívelégtelenségBetegeket fogad
A vericiguat hatásmutató-vizsgálata HFrEF esetébenBelgyógyászatSzívelégtelenség, k.m.n.Betegeket fogad2021-11-022024-01-15
Az MK-7684A II. fázisú vizsgálata visszaeső /kezelésre nem reagáló rosszindulatú hematológiai betegségekbenHematológiaA nyirok és vérképző szövetek rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2022-02-142024-05-10
Az MK-1026 II. fázisú vizsgálata hematológiai rosszindulatú daganatos megbetegedésekben szenvedő résztvevőknélHematológiaA nyirok és vérképző szövetek rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2025-03-29
II. fázisú, klinikai vizsgálat az MK-3475 (pembrolizumab)kiértékelésére kiújuló vagy kezelésre nem reagáló klasszikus Hodgkin lymphoma…HematológiaHodgkin kór, k.m.n.Engedélyezve2015-09-252016-04-23
III. fázisú, randomizált vizsgálat a nemtabrutinib és a immunkemoterápia hatásosságának és biztonságosságának összehasonlítására,…HematológiaKrónikus limfocitás leukémia/kis limfocitás limfómaEngedélyezve2023-04-012024-12-15
Bezlotoxumab (MK-6072) placeboval szemben C. difficile (CDI) fertőzésben szenvedő gyermekeknél: MODIFY IIIInfektológiaClostridium difficile okozta vékony- és vastagbélgyulladásEngedélyezve2018-09-272022-02-08
Az MK-4482 III. fázisú vizsgálata a COVID-19 megelőzésére felnőtteknélInfektológiaCOVID prevencióEngedélyezve2021-09-132022-10-17
LET kontra VGCV a CMV betegség megelőzésében vesetranszplantáltaknálInfektológiaCytomegalovirus betegség k.m.n.Engedélyezve2018-09-182021-05-28
Az MK-7655A biztonságosságának, hatásosságának és farmakokinetikájának nyílt, aktív készítménnyel kontrollált gyermekgyógyászati…InfektológiaGram-negatív bakteriális fertőzésben szenvedők, akiknél a következő 3 fertőzés típus egyike van jelen: kórházban szerzett bakteriális tüdőgyulladás/lélegeztetéssel összefüggő bakteriális tüdőgyulladás, szövődményekkel járó intraabdominális fertőzés vagyBetegeket fogad2026-11-19
Az MK-1654 biztonságosságának, hatásosságának és farmakokinetikájának palivizumab-kontrollos értékelése olyan csecsemők és gyermekek…InfektológiaRSV prevencióBetegeket fogad2021-12-022024-01-02
Adjuváns terápiaként alkalmazott pembrolizumab rezekálható magas kockázatú LA cSCC kezelésébenOnkológiaA bőr rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2019-10-162023-09-30
Első vonalbeli kemoterápia plusz pembrolizumab és olaparib alkalmazása BRCA mutációval nem járó, előrehaladott hámeredetű petefészekrák…OnkológiaA petefészek rosszindulatú daganataEngedélyezve2019-05-292021-08-11
III. fázisú vizsgálat a pembrolizumab/placebo plusz enzalutamid kombinációjának összehasonlítására mCRPC-ban (KEYNOTE-641)OnkológiaA prostata rosszindulatú daganataEngedélyezve2021-08-312022-06-10
Pembrolizumab (MK-3475) plusz epakadosztát kontra standard ellátás (SOC) mRCC kezelésébenOnkológiaA vese rosszindulatú daganata, kivéve a vesemedencétEngedélyezve2018-04-192019-05-04
: Nyílt, randomizált, III. fázisú vizsgálat az MK-6482 és az everolimusz összehasonlító értékelésére, előrehaladott vesesejtes…OnkológiaA vese rosszindulatú daganata, kivéve a vesemedencétEngedélyezve2020-09-302022-01-31
Pembro + Lenva nccRCC első vonalbeli kezelésébenOnkológiaA vese rosszindulatú daganata, kivéve a vesemedencétEngedélyezve2021-05-192022-02-28
Nyílt, randomizált, III. fázisú vizsgálat immun- és célzott kombinált terápiák értékelésére előrehaladott ccRCC-ben szenvedő…OnkológiaA vese rosszindulatú daganata, kivéve a vesemedencétBetegeket fogad2021-06-232023-06-23
A belzutifan plusz pembrolizumab III. fázisú vizsgálata a vesesejtes carcinoma (RCC) adjuváns kezeléséreOnkológiaA vese rosszindulatú daganata, kivéve a vesemedencétBetegeket fogad2022-05-102024-12-23
Az MK-5684 III. fázisú, randomizált, nyílt elrendezésű vizsgálata szemben az alternatív abirateron-acetáttal vagy enzalutamiddal a metasztatikus…OnkológiaÁttétes kasztrációrezisztens prosztatadaganatEngedélyezve
III. fázisú, randomizált, nyílt elrendezésű vizsgálat az MK-5684 összehasonlítására alternatív abirateron-acetáttal vagy enzalutamiddal…OnkológiaÁttétes kasztrációrezisztens prosztatadaganatEngedélyezve
III. fázisú, randomizált, nyílt klinikai vizsgálat a kemoterápiával együtt alkalmazott szubkután pembrolizumab és hialuronidáz kombinációs…OnkológiaÁttétes, nem kissejtes tüdődaganatEngedélyezve
Egy II/III. fázisú, adaptív, randomizált, nyílt elrendezésű klinikai vizsgálat a neoadjuváns és adjuváns V940 (mRNS-4157) értékelésére…OnkológiaBőr eredetű laphámsejtes karcinómaEngedélyezve2024-09-012026-07-31
Kiterjesztett vizsgálat, pembrolizumab vizsgálatokban részt vevő, előrehaladott daganatos betegek részéreOnkológiaElőrehaladott daganatos betegségekBetegeket fogad2020-03-062028-01-05
Randomizált, kettős vak, III. fázisú vizsgálat a Pembrolizumab (MK-3475) plusz kemoterápia, valamint a placebo plusz kemoterápia kombinációk…OnkológiaEmlő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2017-01-032018-06-18
A pembrolizumab III. fázisú vizsgálata magas kockázatú, korai stádiumú ER+/HER2- emlőrák kezelésébenOnkológiaEmlő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2019-02-052022-08-15
Olaparib plusz pembrolizumab posztindukciós terápiaként tripla negatív emlőrákbanOnkológiaEmlő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2019-12-192022-02-22
Az MK-3475-pembrolizumab plusz kemoterápia vizsgálata HR+/HER2- metasztatikus emlőrák kezelésébenOnkológiaEmlő rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2024-03-21
Nyílt elrendezésű, randomizált, III. fázisú vizsgálat az MK-2870 egyedüli hatóanyagként, valamint pembrolizumabbal kombinációban…OnkológiaEmlő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve
III. fázisú vizsgálat a pembrolizumab és a kemoterápia összehasonlítására dMMR, előrehaladott vagy kiújuló endometrium karcinóma…OnkológiaEndometrium rosszindulatú daganataBetegeket fogad2022-10-122023-08-22
3. fázisú vizsgálat a pembrolizumab (MK-3475) elso vonalbeli szerként való alkalmazásáról a fej-nyak régióban jelentkezo kiújuló,…OnkológiaFej, arc, nyak rosszindulatú daganataEngedélyezve2015-09-072017-01-19
Pembrolizumab plusz epakadosztát kombináció, pembrolizumab monoterápia, illetve EXTREME kezelési séma kiújuló vagy áttétet adó (recurrent…OnkológiaFej, arc, nyak rosszindulatú daganataEngedélyezve2018-03-062019-04-01
Neoadjuváns és adjuváns kezelésként alkalmazott MK-3475 (SCH 9000475) III-IVA stádiumú rezekábilis LA HNSCC eseténOnkológiaFej, arc, nyak rosszindulatú daganataBetegeket fogad2019-02-072023-06-30
A lenvatinibbel (E7080/MK-7902) vagy anélkül adott pembrolizumab (MK- 3475) első vonalbeli kezelés III. fázisú vizsgálata, a PD-L1 jelenléte…OnkológiaFej, arc, nyak rosszindulatú daganataEngedélyezve2020-07-132022-09-09
III. fázisú vizsgálat a pembrolizumab (MK-3475), pembrolizumab+FP/XP kontra Placebo+FP/XP kiértékelésére biomarker alapján kiválasztott,…OnkológiaGyomor rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2015-12-172017-06-30
Első vonalbeli kezelésként alkalmazott pembrolizumab/placebo plusz kemoterápia HER2-negatív, előrehaladott gyomor vagy nyelőcső-gyomor…OnkológiaGyomor rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2020-09-082021-05-12
Belzutifan/MK-6482 a PPGL vagy pNET kezeléséreOnkológiaHasnyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2022-01-262023-03-15
III. fázisú vizsgálat a pembrolizumabbal együtt vagy a nélkül alkalmazott karboplatin és paklitaxel vagy albuminhoz kötött nanorészecskés…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2016-09-072017-12-15
A teljes túlélés (OS) vizsgálata Pembrolizumab (MK-3475) és standard kemoterápia (SOC) összehasonlításával korábban még nem kezelt…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2016-11-172017-03-06
III. fázisú vizsgálat a Pembrolizumab ± Ipilimumab első vonalbeli alkalmazásáról NSCLC kezelésébenOnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2018-01-182019-12-18
A pembrolizumabbal együtt vagy anélkül alkalmazott elso vonalbeli etopozid/platina kezelés III. fázisú vizsgálata kiterjedt kissejtes…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2017-10-032018-08-06
A kemoterápiával kombinált pembrolizumab kezelésre adott válasz biomarkerei nem kissejtes tüdőrákban (NSCLC) (KEYNOTE-782)OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2018-10-302019-07-12
Pembrolizumab lenvatinibbel szemben docetaxel áttétes NSCLC kezelésében platina alapú kettős kemoterápiát és immunterápiát követőenOnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2020-01-082022-03-31
Pembrolizumab lenvatinibbel vagy anélkül TPS ≥1% NSCLC esetébenOnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2019-05-232021-01-15
III. fázisú vizsgálat a pembrolizumab és egyidejűleg alkalmazott kemoradioterápia, majd ezt követő olaparibbal vagy anélkül alkalmazott…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2021-01-272023-10-31
A kombinált kiszerelésű MK-7684 és pembrolizumab (MK-7684A) és a pembrolizumab monoterápia összehasonlítása PD-L1 pozitív, áttétet…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2021-06-032023-05-04
II. fázisú, első vonalbeli ES-SCLC platform vizsgálatOnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2021-10-272023-06-26
III. fázisú vizsgálat a platina bázisú kettős („doublet”) kombinált kemoterápiával együtt alkalmazott szubkután (sc.) és intravénás…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2021-11-042022-11-29
A kemoterápiával alkalmazott MK-7684A vagy atezolizumab III. fázisú klinikai vizsgálata kiterjedt stádiumú kissejtes tüdőrák (ES-SCLC)…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2022-06-162023-06-05
3. fázisú vizsgálat az SBRT ± pembrolizumab értékelésére inoperábilis I. vagy IIA stádiumú NSCLCben szenvedő résztvevőkOnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.; I vagy IIA stádiumú nem kissejtes tüdőrák (NSCLC)Betegeket fogad2019-09-252024-03-31
II. fázisú ernyővizsgálat (umbrella study) karonként változó vizsgálati készítmények értékelésére pembrolizumabbal és kemoterápiával…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.; nem kissejtes tüdőrák (NSCLC)Betegeket fogad2020-11-062030-02-08
II. fázisú ernyővizsgálat (umbrella study) karonként változó vizsgálati készítmények értékelésére pembrolizumabbal kombinációban…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.; nem kissejtes tüdőrák (NSCLC)Betegeket fogad2021-01-082030-02-08
II. fázisú ernyővizsgálat (umbrella study) karonként változó vizsgálati készítmények értékelésére pembrolizumabbal kombinációban,…OnkológiaHörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.; nem kissejtes tüdőrák (NSCLC)Engedélyezve2020-10-222030-02-08
III. fázisú, randomizált, kontrollált vizsgálat a kemoterápia mellett, illetve a nélkül alkalmazott pembrolizumab kiértékelésére…OnkológiaHúgyhólyag rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2016-11-212018-07-12
III. fázisú vizsgálat a perioperatív pembrolizumab + neoadjuváns kemoterápia és perioperatív placebo + neoadjuváns kemoterápia összehasonlítására…OnkológiaHúgyhólyag rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2019-10-242022-07-29
III. fázisú vizsgálat a perioperatív pembrolizumab-kezelés értékelésére ciszplatin-kezelésre alkalmatlan MIBC betegeknélOnkológiaHúgyhólyag rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2019-11-202025-03-28
3. fázisú vizsgálat lenvatinibbel együtt, illetve anélkül alkalmazott első vonalbeli pembrolizumab értékelésére olyan ciszplatin-kezelésre…OnkológiaHúgyhólyag rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2019-07-232021-10-29
Kemoradioterápia +/- pembrolizumab izominvazív hólyagrákban (MIBC) szenvedő résztvevőknélOnkológiaHúgyhólyag rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2020-10-052025-05-24
A pembrolizumabbal (MK-3475) kombinált vagy anélkül alkalmazott BCG III. fázisú vizsgálata HR NMBIC kezelésében (KEYNOTE-676)OnkológiaHúgyhólyag rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2021-09-292023-10-12
Perioperatív EV + pembrolizumab neoadjuváns kemoterápiával szemben ciszplatin kezelésre alkalmas MIBC kezelésébenOnkológiaHúgyhólyag rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2023-01-062024-01-22
III. fázisú vizsgálat a második vonalbeli kezelésként alkalmazott Pembrolizumab (MK-3475) kiértékelésére optimális tüneti kezeléssel…OnkológiaMáj rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2016-07-152017-12-14
III. fázisú vizsgálat a TACE-val kombinációban alkalmazott pembrolizumab és lenvatinib értékelésére inkurábilis, nem áttétes hepatocelluláris…OnkológiaMájsejt rákEngedélyezve2021-08-262022-12-30
Adjuváns terápiaként alkalmazott pembrolizumab kontra placebo hepatocelluláris karcinómában szenvedő és műtéti rezekciót vagy helyi…OnkológiaMájsejt rák; hepatocelluláris karcinomaEngedélyezve2020-03-032022-06-30
Kemoradioterápia pembrolizumabbal vagy anélkül a magas kockázatú, lokálisan előrehaladott méhnyakrák kezeléséreOnkológiaMéhnyak rosszindulatú daganata, k.m.n.Engedélyezve2020-10-162022-12-30
A pembrolizumab karboplatinnal/taxánnal (paklitaxel vagy Nab-paklitaxel) történő együttes alkalmazásának III. fázisú klinikai vizsgálata,…OnkológiaMetasztatikus nem kissejtes tüdődaganatEngedélyezve2024-06-102026-10-02
Az adjuváns V940 (mRNS-4157) plusz pembrolizumab versus adjuváns placebo plusz pembrolizumab rezekált II., III.A, III.B (N2) stádiumú, nem…OnkológiaNem kissejtes tüdőrákBetegeket fogad
A pembrolizumab placebo kontrollos vizsgálata egyidejűleg definitív kemoradioterápiában részesülő, nyelőcsőkarcinómában szenvedő…OnkológiaNyelőcső rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2020-07-172023-02-21
Kemoterápia + pembrolizumab + lenvatinib az áttétes nyelőcsőrák első vonalbeli kezeléséreOnkológiaNyelőcső rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2022-07-052024-09-18
Lenvatinib visszaeső vagy kezelésre nem reagáló szolid daganatos gyermekgyógyászati betegek számáraOnkológiaSolid daganatos megbetegedések kiskorú betegnélEngedélyezve2020-10-282023-02-27
Többkaros vizsgálat, MSI-H áttétes kolorektális rákban szenvedő résztvevők esetébenOnkológiaVastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.Betegeket fogad2023-05-162023-09-28
Olaparib ± bevacizumab a kolorektális daganatok (Colorectal Cancer – CRC) kezelésében, FOLFOX és bevacizumab kombinációval elért SD/PR/CR…OnkológiaVastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n., kolorektális karcinomaEngedélyezve2021-02-032022-08-19
Készült az OGYEI és AIPM klinikai vizsgálati adatbázisából. www.klinikai-vizsgalatok.hu
Lezárva: 2024. november 22.

Amennyiben az itt felsorolt betegségekkel kapcsolatban kérdése lenne, forduljon kezelő- vagy háziorvosához, aki részletesen tud tájékozódni a témában honlapunkon, és Önt is tájékoztatni tudja.

Fázisok

1

Új gyógyszerhatóanyag első kipróbálása emberen. Többnyire egészséges, kis létszámú önkéntes segítségével arról gyűjtenek információkat, hogyan szívódik fel, oszlik el és ürül ki a szervezetből a hatóanyag. Vizsgálják, hogy mekkora adagot visel el az emberi szervezet, azonosítják az esetleges mellékhatásokat, megítélik az alkalmazás biztonságosságát.

2

Kis létszámú betegcsoporton vizsgálják, hogy egy adott gyógyszerhatóanyag valóban alkalmas-e gyógyításra. Ebben a fázisban a gyógyszerhatóanyag biztonságosságát, a tolerálhatóságot és a terápiás hatását vizsgálják és igyekeznek megállapítani az optimális adagolás mértékét.

3

Nagyobb számú betegcsoporton vizsgálják tovább a készítmény alkalmazhatóságának biztonságosságát és hatásosságát, követik a mellékhatásokat és összehasonlító vizsgálatokat végeznek más gyógyszerekkel. E fázis sikeressége esetén kaphat hatósági forgalomba hozatali engedélyt egy készítmény.

4

Már forgalomba került gyógyszerekkel végzett klinikai vizsgálatok.